Bezárás     X





Hireink



admin


2013
Nov.
15

Nábrádon és Cégénydányádon is odafigyelnek a prevencióra


Szeptembertől ismét elkezdődött az iskola, s köztudott, hogy a különböző fertőzések az oktatási intézményekben gyorsabban terjednek.
Ezekből természetesen adódhatnak és adódnak is problémák, amiknek a megoldásában hathatós segítséget, tanácsot a szakemberek nyújtanak, ahogyan mindez az októberi hónapban is történt a „Felső – Tisza - Vidéki Gyerekesély Program” újabb helyszínein. Széles Zoltánné, prevenciós szakember a diákok részére előadásokat tartott a nábrádi, illetve a cégénydányádi általános iskolákban (is) a kézmosás fontosságáról.
- Mivel a kezünkkel folyamatosan összetapogatunk mindent, éppen ezért fontos a rendszeres kézmosás, legfőképpen az étkezések előtt. Ez az alapvető higiénia, amelyhez már egészen fiatalon hozzá kell szoktatni a gyerekeket. – fogalmazta meg. Hozzátette azt is, hogy a gyerekek rendkívül gyorsan tanulnak, és ezek a mozdulatok könnyen a napi rutinjuk részévé válhatnak.
- Ahogy az élet szinte minden területén, a tisztálkodás és a kézmosás tekintetében is az arany középutat kell megtalálni. Főleg fiatalon, az erős immunrendszer kialakulásához szüksége van arra a szervezetnek, hogy találkozzon a kórokozókkal. A napi többszöri kézmosásra legyen a gyerekekben igény a megfelelő élethelyzetekben. – hívta fel rá a figyelmet a szakember, aki különösen fontosnak tartja, hogy mossunk kezet WC használat előtt és után, étkezés előtt és után, orrfújás, és tüsszentés után is (főleg a fertőzéses időszakokban).

1Nincs video

Képek

1 1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom