Bezárás     X





Hireink



admin


2013
Szept.
24

Táboroztak a kistérség gyermekei



A Felső-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás közel 600 millió Ft támogatással, „Felső-Tisza Vidéki Gyerekesély program” címmel nyert pályázatot, mely projekt még a májusi hónapban indult el a fehérgyarmati kistérségben, s már az idei nyáron 270 hátrányos helyzetű gyermek kirándulását valósították meg benne a helyi szakemberek.
A program elsődleges célja az, hogy csökkentse a gyermekszegénységet, növelje a kistérségekben élő gyermekek, gyermekes családok felzárkózási esélyeit, továbbá enyhítse a szegregáció és mélyszegénység szélsőséges formáit a településeken. – A fehérgyarmati kistérség hátrányos helyzetű gyermekei a Gyerekesély program keretében nyári táboroztatásban vehettek részt, 270 fiatal táboroztatását szerveztük és bonyolítottuk le 6 napos turnusokban.
Az első turnusra július 22-től 28-ig került sor a debreceni Dorcas kempingben, a Vekeri tó partján, ahová a kisari és tivadari gyerekek érkeztek. Mindemellett Nagyhódos, Garbolc, Gyügye, Szamosújlak, Cégénydányád, Tiszakóród, Tiszacsécse, Milota, Csegöld, Császló, Magosliget, Kérsemjén, Nábrád és Tunyogmatolcs településekről mentek táborozók a debreceni és nagyrábéi üdülőkbe.
A fiatalok a táborokban korlátlanul használhatták a sportpályákat, játszótereket, a kültéri medencéket, emellett állatkerti, vidámparki látogatással, élményfürdőzéssel, s különböző sporttevékenységekkel: focizással, tollasozással, biliárdozással, éjszakai csillagtúra bátorságpróbákkal, tóparti kirándulásokkal, s kézműves foglalkozásokkal töltötték tartalmasan mindennapjaikat. A visszajelzések alapján a gyerekek mellett a kísérő pedagógusok, és a felnőttek is nagyon jól érezték magukat. – mondta el Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, a Felső-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke.
- Széles Szabolcs -


1Nincs video

Képek

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 ...BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf.
2013-09-24
Beszámoló az egyik nyári táborról 1
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom