Bezárás     X





Hireink



admin


2014
Márc.
13

Már izgatottan készül mindenki a „Civil Sport Napra”A fejlesztő játékokkal ismerkedtek a baba-mama klub résztvevői


Március 22-én valósul meg a Felső – Tisza Vidéki Gyerekesély Program és a Szatmár Unió FC rendezésében az első „Civil Sport Nap” Fehérgyarmaton, amelynek fővédnöke: Dr. Tilki Attila, a Felső – Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke. 
Az eseményre a résztvevőkön kívül már a szervezők is izgatottan készülnek. Széles Szabolcs, a Gyerekesély Program közösségi koordinátora a napokban folyamatosan egyeztet a találkozó sportszakembereivel, bíróival, akik szakmai szerepkörükben fognak jelen lenni az eseményen. Harbula Balázs is nagyszerű kezdeményezésnek tartja ezt a találkozót, véleménye szerint a fiatalok és a civil közösségek számára kiemelkedő egy ilyen bemutatkozási lehetőség. 
- Elsősorban szerintem az egészségmegőrzést kell kihangsúlyozni ezeken a rendezvényeken, hiszen nagyon sok betegség megelőzésére ajánlott a sport. Egy teltházas csarnokban megrendezett torna az mindig is egy pluszt jelent a résztvevőknek, ilyenkor nyilvánvaló: az adrenalin növekedik és versenyhelyzetbe kerülnek a fiatalok. Ilyenkor mérettetik meg igazán a sportoló, és ezeken az alkalmakon van lehetőség még arra is, hogy akár futballcsapatok figyeljenek fel az ifjú tehetségekre. – fogalmazott a torna egyik bírója, aki testnevelőt tanárként kiemelten fontosnak tartja az ilyen alkalmak szervezését.

1Nincs video

Képek

1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom