Bezárás     X





Hireink



admin


2014
Márc.
11

Teltházas fórumon vettek részt a Gyerekesély Program szakemberei



Március 11-én, Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szakmai fórumot tartott a Városi Önkormányzat Nagytermében, mely rendezvényen a Felső – Tisza Vidéki Gyerekesély Program munkacsoportjának tagjai, szociális szakemberei, és munkatársai is részt vettek. 
- A szociális és családügyért felelős államtitkárt köszönthettem a fehérgyarmati polgármesteri hivatal nagytermében a térség szociális szakembereiből álló hallgatósága előtt. A kormányzat célja egy erős, szakmailag felkészült szociális ágazattal az, hogy ne hangozzon el senki részéről Magyarországon Kalkuttai Teréz Anya nevéhez fűződő mondás: "Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.” - mondta el a fórumon országgyűlési képviselőnk, Dr. Tilki Attila. Hozzátette, hogy nem véletlenül hívta meg újra Soltész Miklóst, hiszen egy olyan területért felelős államtitkár és szakember, ahol térségünkben is nagyon komoly munka zajlott az előző 4 esztendőben. 
Dr. Tilki Attila kiemelte a Gyerekesély Programban dolgozó fiatal diplomásokat is, akiknek motiváltságukat, szakmai felkészültségüket elismerő szavakkal illette a Felső – Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az eddigi eredmények mindenképpen azoknak a képviselőknek a munkáját is dicséri, akik áldozatosan dolgoztak az elmúlt időszakban, és dicséri a szociális gyermekvédelmi területen dolgozóknak a munkáját is, hiszen ők voltak azok, akik ezeket a sikeres felújításokat, pályázatokat előkészítették, adott esetben végre is hajtották.

1Nincs video

Képek

1 1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom