Bezárás     X





Hireink



admin


2014
Márc.
03

A serdülőkori változásokról kaptak tájékoztatást


Február utolsó napjaiban Széles Zoltánné a cégénydányádi iskolásoknak tartott rendhagyó órát a serdülőkori változásokról. Külön csoportban foglalkozott az ötödikes, illetve hatodikos lányokkal és fiúkkal. 
- A szakemberek a serdülőkort rendszerint úgy határozzák meg, mint átmenetet a gyermekkor és a felnőttkor között. Manapság 11-21 éves kor között jelölik ki a serdülőkor határait. Korunkban a serdülőkoron belül, a felnőttséghez vezető úton a tudomány három szakaszt különböztet meg: a kiskamasz (prepubertás) kort 11-13 év körül; a kamasz (pubertás) kort 14-18 év körül; az ifjúkort (adoleszcencia), más szóval fiatal felnőttkort 18-21 év körül. A serdülőkori változások megjelenésének kezdete, sorrendje és tartama egyénenként változik. – mondta el a prevenciós szakember. 
- Van, akinél mindez fél év alatt megtörténik, másoknál viszont több évig is eltart. Jelentős különbségek vannak a fiúk és a lányok serdülése között ezért is kell velük külön-külön foglalkozni. A serdülő többnyire mélyen átérzi, hogy fejlődésének egy nehéz szakaszába érkezett, megéli azt a feszültséget, amit egyfelől a biológiai érés, másfelől a társadalmi, környezeti elvárásoknak való megfelelés, s ezek időnkénti szembekerülése hív elő. – részletezte a diákoknak a védőnő.

1Nincs video

Képek

1 1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom