Bezárás     X





Hireink



admin


2014
Feb.
04

„Mesélj mindennap!” - Kispaládon


A mese nemcsak a gyerekeket, de a szülőket is egy másik világba röpíti, s kikapcsolja. „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak a királynak volt három igen szép leánya. Elindult egyszer országot járni, tudni akarta, elégedettek-e a népek.” – talán sokaknak ismerősnek tűnhetnek e sorok, hiszen az ilyen kezdetű népi meséket többnyire örömmel fogadják a gyerekek. 
A 2014-es esztendőtől immár Kispaládon is jól bevett szokássá vált, hogy a napi foglalkozásokon meséket olvasnak a kis nebulóknak. – Mindez változatosan történik, mivel nem csak én, hanem az anyukák vagy apukák is szívesen veszik a könyveket a kezeikbe, és olvasnak fel a gyermekeknek. A fiatalok pedig élvezettel hallgatják a színes történeteket. A jövőben a mesék mellett még gyerekdalokat, mondókákat, és verseket szeretnénk tanítani a kisebbekkel. Sőt, már társasjátékozni is nagyon szeretnek az ifisek. – osztotta meg Orgován Valentina, ifi-pont vezető.

1Nincs video

Képek

1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom