Bezárás     X





Hireink



admin


2014
Jan.
16

Környezetük természeti értékeire hívták fel a figyelmet


Az Erdőháti Közösségi Házban január 15-én, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet munkatársai ismertették a tisztaberki fiataloknak lakóhelyük természeti értékeit, valamint a térség növényvilágának gazdagságát és sokszínűségét is bemutatták a jelenlévőknek a délutáni előadáson a természetvédelmi szakemberek. 
Nagy Renáta és Hunyadi Tünde a természeti értékek mellett, a népi építészeti és kulturális örökségekre, emlékekre, az erdőháti állatvilág egyediségére szintén felhívták a résztvevők figyelmét. Tisztaberek és a térség természeti értékeiről interaktív formában a fiatalok is kérdeztek, így egy tartalmas, s jó hangulatú rendhagyó délutáni foglalkozással zárták a tegnapi napot az intézményt látogatók. 
A szakemberek többek között beszéltek a Ricsei- erdő gyertyános tölgyeseinek árnyékában lévő a tavaszi tőzikékről, gyöngyvirágokról, a csodálatos madárvilágról, például a fokozottan védett fekete gólya és darázsölyvről is. - A tájegységnek napjainkig megmaradt az élővilága, csak a közelmúltban egészült ki az eurázsiai hóddal. Az emlősök közül megtalálható itt az erdők csendes zugait kedvelő vadmacska és róka, valamint a vaddisznó, őz, nyúl és sün. 
A kistérség teljes területét magába foglalja a Szatmár-Beregi-sík, ahol magyar viszonylatban az egyik legjelentősebb haris állomány fészkel. Az erdőkben a tölgy és a gyertyán 150 éves példányai is fellelhetőek. – osztották meg az alábbiakat is a Tisztaberken élőkkel a tájvédelmi körzet kollégái.

1Nincs video

Képek

1 1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom