Bezárás     X





Hireink



admin


2014
Jan.
27

Az EMET főigazgatója (is) látogatást tett a Gyerekesély Irodában



Csete Örs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) főigazgatója látogatott el november 14-én a fehérgyarmati Kistérségi Gyerekesély Irodába, ahová országgyűlési képviselőnkkel, Dr. Tilki Attilával érkezett.
A Felső – Tisza - Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke bemutatta a főigazgatónak a kistérségi Gyerekesély Programot, s a benne dolgozó szakmai munkacsoport tagjait. Mindemellett Fehérgyarmat polgármestere ismertette a projekten belüli eddigi eredményeket, és a kitűzött célokat is elmondta Csete Örsnek, aki viszont ígéretét tette arra, hogy a jövőben még tiszteletét teszi a „Felső – Tisza - Vidéki Gyerekesély Program” valamelyik rendezvényén.
- Az EMET szerepe kulcsfontosságú a kistérségekben működő gyerekesély programokban, hiszen a támogatáskezelő látja el többek között a TÁMOP Gyerekesély programjának vezetését is, amellyel 21 kistérségben közel négyezer hátrányos helyzetű gyermek esélykiegyenlítését segíti elő. – hangsúlyozta Dr. Tilki Attila, a Felső – Tisza - Vidéki Kistérségi Társulás elnöke.

1Nincs video

Képek

1 1 1
1Nincs csatolt fájl
 
 



Hasznos linkek



Máltai gyerekesély
MTA csoport
EMET oldala
Biztos kezdet
Gyerekesély.hu
NFÜ oldala
ESZA oldala
Magyarország

Utolsó 5 kép
1
1
1
1
1
Utolsó 5 videó

1

Utolsó 10 dokumentum
kiegeszito tajekoztatas keresre ajanlatkero valasza.pdf 1
haziorvosi.doc 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
kozbeszerzesi dokumentumok.pdf 1
ajanlatteteli felhivas.pdf 1
BESZÁMOLÓ kirándulás_4_turnus.pdf 1
A Gyerekesély Bizottság Munkaterve csat dok.doc 1
jegyzőkönyv 2013.07.18.csat dok.doc 1
1. Jegyzőkönyv.pdf 1
Együttműködési nyilatkozat aláírt.pdf 1
 
bottom